2014. április 1., kedd

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata

A történet azzal indul, hogy Ana és Christian épp a francia riviérán élvezi a házasságuk első napjait. Bizony, egy nászút kellős közepébe csöppenünk. Az esküvő részleteit Ana visszaemlékezései alapján ismerjük meg.
Persze a fiatalok az esküvő után sem tétlenkednek, már rögtön a repülőn egymásnak esnek...
Folytatódik a sztori, a véget nem érő szexjátékok és hancúrozások és tulajdonképp ez uralja az egész könyvet.
Időközben Christian megveszi a céget, ahol Ana dolgozik, és a lány nemsokára főszerkesztővé avanzsál. Persze ehhez a volt főnökének is van néhány keresetlen szava, aki nem mellesleg egy nő molesztáló, erőszakos férfi. Miután rányomult Anára, és kosarat kapott, ráadásul az állásából is elbocsátották, elszabadul a pokol. Mindent megtesz, hogy megkeserítse a két szerelemes életét.
A házaspárnak mindene megvan, ami csak kell a boldogsághoz. Egy halom pénz, cégek sokasága, jacht, helikopter, miegymás.... Megtalálták álmaik otthonát, amit épp átalakítanak az ízlésük szerint. Csakhogy Ana még mindig nehezen dolgozza fel a hirtelen jött vagyont, nem érzi magáénak igazán ezt a fajta luxus életet. Christian továbbra is küzd a saját démonaival, néha megtudunk egy-egy újabb részletet a gyerekkorából, az események sorozatából, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy lelki sérültté vált. Továbbra is próbálja kordában tartani irányítás mániáját, ami néha sikerül, máskor nem, és akkor jönnek az újabb viták, veszekedések, amik aztán tudjuk, hogy milyen tevékenységbe torkollnak :)
Ja, igen, a lényeget majdnem elfelejtettem: a gólya is kopogtat a Grey házaspár életében, aminek nem egyformán örülnek a felek.... Ebből természetesen újabb konfliktusok és kalamajkák születnek.
Mint már említettem, egy év alatt rágtam át magam ezen a befejező történeten. Úgy voltam vele, ha már az első kettőt végigolvastam, akkor csak azért is befejezem a trilógiát. Volt, hogy hetekre félre tettem a könyvet,amit gépen olvastam :)
Lássuk be, nem sok újat tudott mutatni ez a történet. Legalábbis számomra. Ana ugyanolyan idegesítő volt végig, ahogy az első könyvben, sokszor ostobácska, máskor eszes, de az idegesítő belső istennő nem tudott kikopni egyik könyvből sem.
Christian természetesen most is gyönyörű, szuperszexi és szuperizmos, ja és szupergazdag. Ráadásul egyfolytában tettre kész, egyszóval ő a tökéletes pasi, akiről a halandók csak álmodozhatnak.
Nem is akarom tovább ragozni, örültem, hogy a végére értem. Most inkább más típusú könyveket olvasok.
10/6