2010. május 26., szerda

Waris Dirie: A sivatag virága

Waris Dirie a világ egyik legismertebb fekete szupermodellje volt, jelenleg az ENSZ nagykövete.
Szinte hihetetlen, hogy honnan jutott el karrierje csúcsára. Szomáliában született egy nomád családban, itt nőtt fel 11 testvérével. Szülei egyszerű állattartó nomádok voltak, egész életük során vándoroltak a sivatagban. Warisnak 5 éves korában kellett elszenvedni a körülmetélés borzalmait, amibe a steril körülmények hiánya miatt rengeteg kislány belehal Afrikában. Szörnyű volt olvasni, mennyire buták ezek az emberek, akik hiedelmeik fogságában élnek. A kislány 13 éves korában döntött úgy, hogy megszökik, amikor apja egy ősz öregembernek ígérte oda néhány tevéért. Szomáliában a nőket úgy adják-veszik, mint máshol a szarvasmarhákat. Ebből a kilátástalan helyzetből szökött meg Waris Dirie. Rengeteg megpróbáltatáson esett keresztül mire végre Londonba jutott: nagynénje házát takarította, McDonaldsban is dolgozott, elvállalt minden munkát, hogy előrébb jusson. Mígnem egy napon egy divatfotós felfedezte és megindult szédületes karrierje.
Szó szerint egy nomád sátorból jutott el a legcsillogóbb New York-i, Londoni, Párizsi, Milánói kifutók rivaldafényébe. Nem szégyenli, hogy honnan jött, sőt keményen harcol az ENSZ oldalán az afrikai nők jogaiért, hogy senkinek ne kelljen azt a brutalitást elszenvedni, amit neki egykoron, 5 éves kislányként.
Letehetetlen könyv, érdekes, megdöbbentő és szórakoztató is egyben. Nekem nagyon tetszett.
10/10

2010. május 22., szombat

Philipp Vandenberg: A zöld skarabeusz

Ahogy a cím is mutatja, a történet Egyiptomban játszódik, méghozzá a '60-as évek elején, amikor több ország mérnökei munkálkodtak azon, hogy megmentsék a pusztulástól Abu Simbel sziklatemplomát. Itt szeret bele a német mérnök, Arthur Kaminski a szintén német doktornőbe, Hella Horsteinbe. Kapcsolatuk egészen addig jól alakul, míg Kaminski fel nem fedezi kunyhója alatt Ramszesz fáraó feleségének és egyben lányának sírkamráját, benne pedig Bent-Anat múmiáját, mellette pedig a zöld skarabeuszt. Hellát mintha kicserélték volna: egyfolytában a múmia mellett akar lenni, óegyiptomi nyelven beszél és folyékonyan olvassa a hieroglifákat. Mi folyik itt? Közben a KGB mindent megtesz, hogy hátráltassa és megakadályozza a munkálatokat. Rengeteg beépített emberük van szerte Egyiptomban, szinte mindenki gyanús. Miközben két ex KGB ügynök Raja és Jacques a titkosszolgálat elől menekül, feltárul Bent-Anat múltja és halálának homályos titkai...
A könyvet thrillerként jegyzik, nos én ezzel vitatkoznék. Semmi félelmetes nem volt benne, ez sokkal inkább kalandregény. Megmondom őszintén, sokkal többet vártam ettől a könyvtől, jó kritikákat olvastam róla. Ehelyett alig vártam, hogy a végére érjek. Több szereplő karaktere is nagyon idegesített, többek között a főszereplő Arthur Kaminski is. A befejezés pedig egy hirtelen csavarral még rá is tett egy lapáttal.
10/6

2010. május 20., csütörtök

Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék

Röviden összefoglalva ez a könyv egy vadnyugati krimi. Két szálon fut a történet. Egyik részről megismerkedünk az öreg seriffel, aki belefásult már a sok szörnyűségbe, amit pályája során látott. Hamarosan nyugdíjba vonul.
A másik oldalon pedig bűnözők, gyilkosok és áldozatok vannak. Chigurh, a pszichopata gyilkost még egy rendőrnek sem sikerült elfogni. Amerre jár, nyomában egyre több a halott. Nem kegyelmez sem férfinek, sem pedig nőnek. Legújabb célpontja Moss, aki teljesen véletlenül fedezi fel a sivatagban történt mészárlás áldozatait és egy halom pénzt. Magához veszi a táskát, és ezzel megpecsételődött sorsa. Fiatal felesége sincs biztonságban többé, amíg Chigurh szabadon van. Őrült menekülés veszi kezdetét, amelyben senkinek nincs menekvés. A hullák száma egyre szaporodik, de Mosst sem kell féltenünk. De hogy végül ki kerül ki győztesen az ámokfutásból, egészen a történet végéig nem derül ki. A seriff utolsó küldetése, hogy elkapja Chigurh-t... Utána már nyugodt szívvel vonulhat nyugdíjba.
Érdekes volt a történet, mindent összevetve tetszett. Filmen előbb láttam, így tudtam, hogy mire számíthatok. Szerintem a filmes változat kivételesen jól sikerült, illeszkedett a könyv történetéhez. Ami eleinte zavart az olvasásban, az a vesszők és egyéb írásjelek teljes hiánya volt.
10/8

2010. május 13., csütörtök

Kathy Reichs: A holtak beszélnek

Ismét egy női főhős, aki ráadásul okos is: Dr. Temperance Brennan törvényszéki antropológus, munkájával a rendőrséget segíti. Nyugodt élete egy csapásra szerte foszlik, amikor kivonul egy szokványosnak tűnő esethez. Egy építkezésen oszlásnak indult, szemeteszsákokba csomagolt emberi testrészek kerülnek elő. A gyilkos feldarabolta áldozatát. Dr. Brennan feladata megállapítani mindent, amit csak lehet a névtelen halottról. A doktornő sorozatgyilkosra gyanakszik, mivel évekkel korábban már találkozott hasonló esettel. Persze a rendőrök nem akarnak együttműködni vele, szerintük csak fantáziál. De Dr. Brennan nyomozni kezd, mivel sziklaszilárdan hisz elméletében. Minden tudását latba veti. Lánya sem könnyíti meg az életét, folyton bonyodalmakat okoz, nem beszélve Dr. Brennan barátnőjéről, Gabyról. Az asszony állítja, valaki követi, és ez a valaki járt a lakásában is. Temp nem veszi komolyan, csak mikor már tényleg késő... Vajon a nyomozók mikor döbbennek rá, hogy a doktornőnek végig igaza volt? Egy dühöngő sorozatgyilkos mászkál a városban, akit minél hamarabb meg kell állítani, mert különben még több áldozatot szed és nem is akármilyen kegyetlenséggel.
Dr. Temperance Brennan engem nagyon emlékeztet Dr. Kay Scarpetta vezető igazságügyi orvosszakértő karakteréhez, Patricia Cornwell regényeiből. Mindketten okos, művelt, egyedülálló nők, akik igencsak érdekes szakmát választottak: többet vannak a holtak, mint az élők társaságában. A regény azért is kifejezetten tetszett, mert nagyon jól ki volt találva a történet. Az, ahogy pontról pontra közelebb kerültünk a szadista gyilkoshoz, ráadásul megismerhetünk különböző eljárásokat is, amik szintén sokat segítenek az azonosításban. A végén pedig pattanásig feszülhetnek az idegek a borzongástól. Aki szeret rettegni, ne habozzon, lapozzon fel egy Kathy Reichs alkotást :)
10/10

2010. május 10., hétfő

Karin Slaughter: Sebek

Ismét egy vérfagyasztó thriller Karin Slaughtertől. A Nadragulyában megismert szereplőkkel találkozhatunk ebben a részben is. Egy kamasz lány összeszólalkozik a barátjával, aminek a vége az lesz, hogy Tolliver rendőrfönök lelövi a lányt. A boncolásnál derül ki, hogy valaki megkínozta és rituálisan megcsonkította. Jeffrey Tolliver nyomozó és exneje a halottkém Dr. Sara Linton szörnyű bűnténybe keveredik. Belépünk a pedofilok taszító világába. Gőzerővel megkezdődik a nyomozás: ki bántalmazta a kamasz lányt? Kié a mosdóban talált halott csecsemő? Valaki tud valamit, de hallgat. Nem kell sokáig várni, újabb lány esik áldozatul. Hearstdale kisváros, ahol mindenki ismeri a másikat. Ki lehet képes ilyen szörnyűségre? A rémálom folytatódik, miközben Sara és Jeffrey kapcsolata megszilárdulni látszik.
Ez egy nagyon brutális regény, sokszor felkavarodott a gyomrom, miközben olvastam. Aki nem bírja a sokkoló részeket, ne is kezdjen bele. A Nadragulya egyébként jobban tetszett, ennek a könyvnek a befejezése csalódás volt. Valahogy befejezetlen maradt. Mintha hirtelen csapta volna össze az író. Bár az is lehet, hogy egy másik könyvében választ kapunk mindenre, esetleg lesz folytatása.
10/9

2010. május 3., hétfő

Balogh Ottó: Szökési terv

Egy bemutatón voltam nemrég, ahol embereket toboroztak az egészséges életmód hirdetésére, egy különleges mérőműszer kihelyezésével. MLM rendszer, de én is csak ott tudtam meg. Mivel az előadás végén nem mondtam határozottan nemet, a kezembe nyomták ezt a könyvet, hogy olvassam el. Balogh Ottó földrajztanárból lett sikeres hálózatépítő. Az ő történetét meséli el ez a könyv. Nekem kicsit csalódás volt, mert azt hittem, konkrét dolgokkal szolgál, elmeséli, hogyan tört ki a szegénységből. Ehelyett csak általánosságokat ír, és szinte dicsekszik. Mert minek lehet nevezni, ha valaki azt hangoztatja, hogy 40 hónap alatt 40-szer volt nyaralni, hogy mennyi rengeteg pénze van, és nem kell érte semmit sem tenni. Nekem nem volt igazán hiteles, az MLM rendszert isteníti. Hogy bárki lehet gazdag, csak akarni kell.
Most kivételesen nem is értékelnék pontokban.