2009. április 22., szerda

Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

Gyönyörű szerelmes szépirodalmi regényre számítottam. Annyian dicsérték ezt a könyvet, de én egyszerűen nem találtam meg benne azt az élményt, amitől egy könyv maradandó lesz az olvasó számára. Irodalomkritikusok szerint hatalmas mű, nekem nem lett a kedvenc könyvem. Becsületből végig olvastam mert kíváncsi voltam a végkifejletre. A regény egy házasságtörés történetét dolgozza fel. Ez még nem is lenne annyira különös téma, csakhogy a cselekmény a puritanizmus idejében játszódik, amikor is a házasságtörés akár halálos ítéletet is hozhatott. Aki elkövette, örökre megbélyegzett lett. Hester Prynne-t épp ezért tüzes vassal megbélyegzik és ruháján is hordania kell a vörös A betűt, ami a házasságtörés szimbóluma. Az emberek, az álszent puritánok úgy kerülik, mintha leprás lenne. Az asszony amellett, hogy kénytelen elviselni a szégyent, védi "tettestársát" is, aki nem más, mint Dimmesdale tiszteletes úr. Az emberek mit sem sejtenek a tiszteletreméltó papról, aki nap mint nap megküzd a lelkiismeretével. Hogy az események még inkább érdekes fordulatot vegyenek, visszatér Hester halottnak hitt férje, hogy tönkretegye a tiszteletest. Az érzelmek harcolnak a bűntudattal. Szerelem az ésszel. Vajon fel meri vállalni Dimmesdale az egész gyülekezete előtt szörnyű tettét? Vagy hagyja, hogy szerelme, Hester legyen az egyedüli céltáblája az ostoba puritán tömegnek?
Nekem kicsit komor és néha unalmas volt a történet. Szerintem többet is ki lehetett volna belőle hozni. Hester különös kislánya pedig kifejezetten ellenszenves és néha félelmetes volt számomra.
10/6

1 megjegyzés:

Nani írta...

na, ezzel a könyvvel kapcsolatban viszont nagyon hasonlóan érzek én is :)

száraz volt, zötyögős, az egyetlen dolog, ami többé-kevésbé fenntartotta az érdeklődésemet, hogy vajon vállalja-e majd a férfi is a bűnét

én sem értem, hogy miért van ez a regény világirodalmi remeknek kikiáltva