2008. október 23., csütörtök

Cecelia Ahern: U.I.: Szeretlek

Nem tipikus romantikus könyvvel van dolgunk. Érdekes a történet, egyáltalán nem szokványos. Holly épp férjét gyászolja, aki hosszú betegség után agydaganatban halt meg. A fiatal nő nem képes túltenni magát Gerry halálán, hiszen 15 éve együtt voltak. Különleges kapcsolat volt az övék. Nem csak házasság, szerelem, hanem a legmélyebb barátság. És ez most nincs többé. Hiába a nagy család, a barátok, Hollyt semmi és senki nem képes kihúzni a gödörből. Az élete azonban megváltozik, amikor az édesanyja egy csomagot ad át neki Gerry leveleivel. 10 db kis boríték: minden hónapra egy. Holly a levelekben utasításokat kap Gerrytől az életére vonatkozóan. A férfi előrelátó volt, így akar gondoskodni feleségéről, hogy ne zuhanjon magába. Így Holly is úgy érzi, van miért élni, hiszen hónapról hónapra várják a kis üzenetek. Segítenek visszatérni a családjához, szorosabb lesz a kapcsolata az egyik fivérével, újabb barátokra lel, és nem utolsósorban új munkahelyre.
Első pillantásra akár szórakoztató regénynek is tűnhet a történet, de sokkal több annál. Teljesen bele tudtam élni magam Holly helyzetébe, a szomorúságba és kilátástalanságba. A könyv arról is elgondolkodtatott, hogy nem is tudjuk milyen szerencsések vagyunk, ha van szerető párunk. Erre csak akkor jön rá az ember, amikor már késő. Meg kell ragadni minden pillanatot, hogy éreztessük egymással, hogy fontos a másik, hogy szeretjük. Többször is teljesen elérzékenyültem, azt hiszem ez az első könyv, ami ezt a hatást kiváltotta belőlem. Az egyetlen dolog, ami talán egy kicsit zavaró volt, az az, hogy láttam előtte filmben is a történetet. Semmi köze egymáshoz a kettőnek. Talán csak a szereplők neve azonos, azon kívül semmi. Biztos, hogy nem először olvastam ezt a könyvet, és keresni fogom Cecelia Ahern többi regényét is.

Vélemény: 10/10*-os!

2008. október 14., kedd

Fejős Éva: Bangkok,tranzit

A könyv hét ember sorsát mutatja be, akik különböző okok miatt utaznak az egzotikus Bangkokba. Természetesen az útjuk keresztezik egymást egy idő után. Különböző embertípusokról van szó: Teri a magyar modell, aki immár Helen Schmidt, David a sikeres üzletember, aki nem találja az igaz szerelmet, Paul, akinek eddig unalmasan zajlott az élete,de már nem sok ideje van hátra. Aztán itt van még Anne, akinek boldogtalan az élete,elveszített mindent, Simon az orvos, aki egy nőt keres, és Saolla a madám segít neki ebben. És végül Lian, akit szülei örökbefogadtak,és azért érkezett,hogy megtudja, honnan is jött valójában, ugyanis ő Thaiföldön született. Valamennyire bepillanthatunk ennek az egzotikus országnak az utcáiba, hangulatába, illataiba. Feltárul előttünk a thai konyha különlegessége. Az összes szereplő közül Terivel, azaz Helennel ismerkedhetünk meg a legrészletesebben. Nyomon követjük sorsa alakulását egészen gyermekkorától kezdve, és megtudjuk, hogyan lett a bajnok jelölt tornász lányból híres fotómodell. Hiányoltam, hogy a többiekről keveset tudunk meg.

Ha őszinte akarok lenni, akkor sokkal jobb könyvre számítottam. Amennyire beharangozták, reklámozták, ahhoz képest nekem kicsit csalódás. Pedig a könyvtárban is úgy kellett előjegyeztetni, mindig kölcsönzésben volt valakinél. Összességében nem volt rossz könyv, mégis hiányérzetem támadt utána. Szerintem nem elég lebilincselő a történet.


10/6

2008. október 13., hétfő

Dean R. Koontz: Az ősellenség

Mielőtt valaki elcsodálkozna azon,hogy én háromnaponta kivégzek egy könyvet, annak gyorsan leszögezem: ezt a könyvet is évekkel ezelőtt olvastam. Amikre emlékszem, próbálom ide feltenni a blogba. Hátha segítséget nyújthat másoknak is.
Dean R. Koonztól több könyvet olvastam. Mondhatom, hogy műveinek több mint felét ismerem. Vannak nagyon jó, letehetetlen könyvei és kevésbé maradandók. Ez pont egy ilyen. Nagyon jól indul, titokzatos, félelmetes, aztán jött a csalódás. Legalábbis nekem. Aki szereti a képtelen és fiktív történeteket, annak biztosan tetszeni fog. Összeségében nem volt rossz, csak a jó kezdés után másra számítottam. Na, de lássuk miről is szól a könyv:
Fiatal orvosnő egy hegyi üdülőhelyen nyit rendelőt. Ha jól emlékszem a történetre, a húgával együtt érkeznek meg a kihalt településre. Mindenütt néma csend honol, sehol egy lélek. Nem elég, hogy már az érkezésük elején egy halottat találnak, úgy érzik, valaki, vagy valami figyeli őket. Egyre több lesz a halott, és a megyei seriffel közösen nyomozásba kezdenek a titokzatos Gonosz után. Egyre több szörnyűség történik, amelyeknek okáról csak egyetlen ember tud: egy régész, aki könyvet ír a történelem rejtélyes tömeges eltűnéseiről. Kit, vagy mit takar az ősellenség? Ki ő? Meg lehet állítani?

Mindent egybevetve én 10/7-et adok!

2008. október 10., péntek

Annie Hawes: Extra szűz

Mivel azt ígértem,hogy nemcsak a jó könyvekről számolok be,hosszas gondolkodás után úgy döntöttem,megírom az élményeimet erről a könyvről is. Sajnos nem tudtam elolvasni. Egy nagyon jó, tipikus nyári olvasmányra számítottam,mikor kikölcsönöztem a könyvtárból. De csalódnom kellett. A történet egyszerűen nem tudott lekötni. Semmi nem történt benne, unalmasak voltak a karakterek,és 60 oldal után is képtelen voltam megjegyezni,hogy ki kicsoda és kinek a kije?! Így hát félbehagytam.
A történet röviden: két angol lány nyaralni megy Olaszország egyik kis tengerparti településére,végül beállnak segédkertésznek. Egy maradi faluba csöppennek,ahol az emberek egytől-egyig furcsán viselkednek,előítéletekkel vannak az idegenek iránt. Ennyi. Tovább nem jutottam.

El akartam olvasni az írónő másik magyarul megjelent könyvét,a Szerelem az olajfák között,de ezek után fenntartásaim vannak.
Ritkán hagyok abba könyvet,ha mégis,akkor tényleg oka van. Mint most is...


10/2

2008. október 8., szerda

Marian Keyes: Szusi kezdőknek

A könyv borítója szerintem borzalmas. A történet viszont annál jobb. A főszereplő 3 fiatal nő, akik nem érzik tökéletesnek az életüket. Először megismerkedhetünk Lisával, aki Londonban él és egy női magazin főszerkesztője. Mindaddig,míg közlik vele,hogy Írországba kell utaznia,ahol egy induló női magazint kell vezetnie és felvirágoztatni. A lány szinte depresszióba zuhan Dublinban. Szeretett Londonjához képest ezt a várost gyűlöli, unalmas porfészeknek tartja. Nem is lopta a szívembe magát ez a karakter. Fölényeskedő, beosztottaival agresszív,lekezelő néha már-már durva. Hiába csinos, szép, jóalakú, mégsem elégedett az életével. Férjével-akit mellesleg még mindig szeret,de magának sem vallja be-válófélben vannak, úgy érzi a munkája nem ad elég örömet neki. Aztán ott van Ashling, aki Lisa beosztottja, és az ő élete sem tündérmese. Nem találja a szerelemet, céltalanul lebeg a világban,ráadásul a szüleivel sem túl jó a kapcsolata. És végül megismerjük Clodagh-t, aki Ashling legjobb barátnője. Hiába a jóképű férj, a biztos anyagi háttér és a két csemete, Clodagh is elszúrtnak érzi életét. Mindhárom nő a boldogságot keresi és mindegyiküknek más jelenti a megelégedést. Amikor Lisa kinézi magának a főnökét Jacket,elkezdenek bonyolódni a szálak. Jacknek ugyanis inkább Ashling tetszik, de a lánynak meg két hónapja új barátja van: Marcus a humorista. Csakhogy a férfi meg lefekszik Clodagh-val és feje tetejére áll minden. Vajon ki kivel fog összejönni? Mindenki megleli a boldogságot?
10/9