2008. november 10., hétfő

Nora Roberts: Bűbájosok

Ez a könyv két regényt foglal magába. A két történet kapcsolódik egymáshoz, mivel három unokatestvérről szól, akiknek családfája egészen a kelta Fiónáig nyúlik vissza. Morgana, Sebastian és Anastasia varázserővel bír. Az első történetben Morganával ismerkedhetünk meg. Mindenki tudja róla a városban, hogy boszorkány, de a legtöbben ezt persze nem hiszik el, mendemondának tartják. A lánynak van egy boltja, ahol kristályokat,talizmánokat, köveket és minden mágiával kapcsolatos dolgokat árul. Itt ismerkedik meg a forgatókönyv íróval, Nash-sel. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a két fiatal között hamarosan szerelem szövődik. Nash a boszorkányokról akar forgatókönyvet írni legújabb filmjéhez. Ezért szüksége van Morgana segítségére. A férfi egészen addig nem hitt a boszorkányságban, amíg nem találkozott a lánnyal. Morgana bebizonyítja, hogy boszorkányok márpedig vannak.
A második részben Sebastiannal ismerkedünk meg, aki Morganaval ellentétben látó. Előre lát még meg nem történt eseményeket,ráadásul be tud lépni más emberek gondolataiba is. Sokszor segített már a rendőrségnek egy-egy bűntény felderítésén. Így kerül kapcsolatba a magánnyomozó nővel, Mellel. A nő barátnőjének ugyanis elrabolták a néhány hónapos kisfiát. Hiába a rendőrök nyomozása, a gyerek nem került elő. Rose, az anya végső elkeseredésében Sebastianhoz fordul. Mel megmagyarázhatatlan ellenszenvet táplál a férfi iránt. Vagy csak így akarja elnyomni vonzódását? Természetesen a kisfiú megkerül, de Melt ez nem elégíti ki. Egy bűnbanda áll a háttérben,akik gyermektelen pároknak rabolnak gyerekeket és úgy intézik az örökbeadást,mintha legális lenne.Megegyeznek Sebastiannal, hogy eljátszák a gazdag házaspárt, akiknek nem született gyermeke,hogy így felhívják magukra a gyermekrablók figyelmét. Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy mi lesz a nagy szerepjátszás eredménye.
A harmadik unokatestvér, Anastasia sorsával a Tündérvarázs című könyvben ismerkedhetünk meg. Ha összegeznem kellene a benyomásaimat: összességében nem rossz a könyv, de azon kívül, hogy tele volt varázslattal, lebegéssel, nekem túl sok volt benne a hálószoba jelenet és annak leírása.

Összességében 10/6-ot érdemel nálam

Nincsenek megjegyzések: